azt szeretném, hogy úgy érezzem, van időm blogot írni, fűben feküdni, lepkét kergetni, napot lopni, zizegni, pattyogni, s elolvasni végre a könyvet, ami a könyvfesztivál óta a polcon pihen. kicsit unom már a hajnalban tanulást, a photoshop lassú csíkjait, hogy gondolkodni sincs időm. teljesen szétestem a tennivalók mezején. persze, én vagyok a hibás, hogy a fene nagy szabadságomban elfelejtettem, mennyire kevés a huszonnégy óra. végteleníteném az időm, folydogálnék a dimenziók között, de nesze neked: határidő. na, mindegy. legalább a limonádéban meg lehet bízni.

a koli technikusaival viszont megmentettük a világot. napok óta keresik a kollégiumban kísértő rezgő zúgás forrását. mi pedig hetek óta átkozzuk az idegesítő, velőnkig rezonáló szobaszellemet. most, hogy feljöttek elállítani a csap csöpögését, kiderült, hogy a zúgás valószínűleg a mi vécénkben lakik. épp a meggyilkolásán ügyködnek. édes pofák. főleg a jani.

új csaptelepünk van, holnapután talán csend lesz, s kezdhetünk is elköltözni...