azt hiszem, bárkinek lehet igaza. szubjektív valóságainkat nehéz objektivitással (?) megcáfolni, hiába a tények, ha a külvilág mindenkiben másként él, más mélységben, más végtagokban. kinek a giccs, kinek az erőszak. megismerni, beszélgetni, vitatkozni, kételkedni és fejlődni persze jó. bármennyire is ezt a mindennapi relativizmust vallom, ha személyes szabadságok, jogok korlátozásáról van szó, oda a toleranciám, őszintétlennek érzem az alkalmazkodást, rossz szagúnak az elfogadást, igazabbnak az igazamat. ezzel visszatartva a számomra idegen vélemény szabadságát. itt a csapda. vajon merre a kiút, amikor két szabadság ütközik? a konszenzusban, az anarchiában, a társadalomban, a jogban, az államban? nem tudom. mindenesetre hosszas latolgatást követően közöltem egy nálam jóval  többet megélt, tapasztaltabb emberrel, hogy jogtalannak éreztem a velem szemben tanúsított viselkedését. s akárhogy is nézem, elégtétellel tölt el az, hogy nekem adott igazat...