az Ó utca és a Bajcsy sarkáról látni a Bazilikát. ahogy ott állsz - este tíz után - tulajdonképpen minden mindegy. nem érdekel, hová mennek a buszok, a rajtuk utazó emberek, merre gurul a hangyaboly, melyik égtájnak szállnak a kába őszi legyek. nem vagy kiváncsi arra sem, hogy a jól öltözött üzletasszony mellett üldögélő jól öltözött üzletember milyen teát szürcsölget a csacsogó kávézó teraszán, az aktuális tőzsdéről elmélkedve szerelmesen. nem adsz aprót a koldusnak, nem olvasod el a kirakatban lapuló könyvek címét, nem vizsgálod meg a leárazott cipők minőségét, s nem köt le a szép esti fiatalság tovasuhanó szeszillata sem. hiszen mindegy. mindegy, mert valami fölöttes szellem pirosságába olvad minden, esetleg egy kis sárga elővillan a pesti telihold nyomán, de ez is lényegtelen.

a lényeg a Dohány utcai zsinagóga mögül kúszik az Ó utca felé. útközben megcsodálja a házakat, a Bazilikát, a sarokra érve kicsit fázik, ezért megállapodik az összebújó kockás sál és lila póló között. kicsit füstölög, párolog, zavarában szájharmonikázni kezd, majd kicsapódva megül az ajkakon.

a Deák téren piros lámpák: leáll a forgalom.