még tavaly nyáron eldöntöttem, megtanulok meteorozni. ehhez a nagy döntéshez elég volt egy-két szerda esti hangulat a Tabánon. ilyenkor ugyanis ingyen cirkusz költözik a domboldalra: tam-tam dobosok, buzogányosok, tűznyelők és -köpők, ördögbotosok, meteorozók, diabolózók, karikások és egyéb színes népek mozognak, tekernek, tekerednek szabály szerint és össze-vissza. itt láttam először meteort, valódi nevén poi-t, ami két darab kötélre erősített nehezékből (pl. teniszlabda) áll, és a centrifugális erő alapján játszítható. ez a zsonglőrcucc eredetileg Kelet játéka volt (a wiki Új Zélandra hivatkozik, de Kína, és India említése is előfordul helyenként), és egyes harcművészetekben is fellelhető hasonló pörgettyű.
a megtanulás project gyakorlati megvalósítása viszont egészen mostanáig húzódott. a Könyvhét alatt sikerült beszereznem egy fehér-piros teniszlabdás-szalagos meteort. mióta hazaköltöztem a kollégiumból, hosszú zokniba rejtettem a szalagos poi-t, hogy kevésbé gabalyodjon, és szorgosan gyakorolgatok | verem fejbe az érdeklődő macskát, gyártom a kék-zöld foltokat különböző testrészeimen.
a folyamat elképzeléséhez fontos tudni rólam, hogy nem vagyok a legjobb mozgáskoordinációból. sőt. de eldöntöttem, hogy ha már a néptánc, a bicikli, és egyéb egyensúlyozást, mozgolódást igénylő tevékenységek elsajátítása nem sikeredett maradéktalanul, a meteorozást csakazértis profizmusra viszem, elvégre valahogy úszni és görkorizni is megtanultam... ezért, mivel lendületből képtelen vagyok egy-egy trükköt megoldani, mindig gondolatban rakom össze a mozdulatokat. gyakorlás közben leginkább számolom az ütemet és igyekszem megérteni, merrefelé is tekerjem a csuklóm, és mennyire. a módszerhez hozzátartozik, hogy minden siker után belovagolok apuék dolgozószobájába, hogy megmutassam, mire jöttem rá. így történt ez ma este is, amikoris sikerült összeraknom a hullám algoritmusát, és nagy boldogan tekertem apunak, aki óvva intett: le fogom verni a teáját az asztalról. dehogy fogom, mondtam én, a kisokos, nem olyan hosszú az a meteor...
ömmm... éljenek az utolsó mondatok...