megint sikerült lekésnem az utolsó nappali buszomat. kárpótlásul igencsak folyékony élményben lehetett részem. a Blahán, 23 óra 34 perckor a hetes busz megállójába gördülő járműről lelépett, és se szó, se beszéd konkrétan a lábam elé okádott egy fiatalember. sőt nem is okádott - a buborékfújás könnyedségével dobta ki a taccsot. majd, mintha mi sem történt volna, a leszállás mozdulatát akadásmentesen folytatva lendületesen tovalibbent az alujáró irányába.

ilyet én még nem láttam! ilyen rutinos hányást, ilyen hideg és hirtelen elszakadást a produktumtól, melyet legalább a Keleti óta dédelgetett tulajdonosa!

a tetemes vörösboros (akarom mondani, málnaszörpös) tócsa fölényesen szétterült a megállóban, s nemhogy sárgarépát nem tartalmazott, de olyannyira lekötötte a nézőközönséget, hogy mire feleszméltünk, és szerettük volna elismerő undorral végigmérni alkotóját, a mester addigra végleg eltűnt a sötét oszlopok szeszködében...