pár napja mindenhol narancsillat terjeng. már úgy voltam vele, mint terhes nő a savanyú uborkával. úgyhogy fogtam magam, és.

épp nagy boldogan tisztogattam akciós narancsomat az Oktogon egyik kukájába, amikor feltűnően megbámult, majd barátságosan rámmosolygott a mellettem várakozó ötvenes férfi. valószínűleg visszamosolyogtam.

néhány perccel később elnézést kért a látványos szemhasználatért, mondván, csak arra gondolt, milyen nagyszerű, hogy narancsot eszem, és szívesen megkívánna, ööö, jaj... bocsánat, megkínálna egy újabb naranccsal. hogy több is legyen nekem. mert a narancs, az finom. de már látja, tele a szatyrom narancsok halmaival, úgyhogy elnézést, tényleg elnézést...

ezúttal szinte biztosan rámosolyogtam. aztán megjött a villamos. felszálltam, s kicsit úgy éreztem magam, mintha Jostein Gaarder narancsos lánya lennék.