valószínűleg öregszem. a Völgy, a tíz napos földönalvás (bár nem vittem túlzásba) és a hátizsákom erősen megpróbáltatták a túloldalamat. ezért úgy döntöttünk hát- és derékfájásommal, hogy elviszem őket masszőrhöz a helyi gyógyközpontba, ahová iskolás koromban huzamosabb ideig jártam gyógytornára és masszázsra. az ott dolgozók közül páran még mindig emlékeztek rám, a kártocskám is előkerült, Katerina Mihajlivna pedig rögtön megvizsgált, konstatálva, hogy borzalmasabb a hátam, mint annakidején - legalábbis ezt vettem ki az arckifejezéséből, illetve a titokzatos orvosi szakszavakból, amik oroszul még ijesztően is hatottak. azóta minden nap meggyúrja a hátamat, majd rámpakol valami eletroizét, ami bizserget, lüktet, nyomkod vagy passzíroz. és mint kiderült, éget is.
gyógytornázni is járhatok megint Mária Fjodorovnához, aki továbbra is következetesen Csillának hív, hiába javítom. (olyan, mint a téós néni, aki meg a "jó napot, Cene" formulához ragaszkodik veszettül.) a torna korán van, fárasztó, a tornaruhát nem szeretem, ráadásul kicsit nyomasztó a légköre az egésznek. furcsa nő ugyanis ez a Fjodorovna. látszik rajta, hogy jót akar, mégis goromba velünk. időnként az egzecíroztatás hevében felemeli a hangját, kiabál és így parancsolgat. az első mostani alkalommal nagyon meglepett a hangereje és az indulatossága, felzaklatott, hogy kiabált velem. úgy éreztem, ehhez semmi-semmi joga.
azt hiszem, régen természetesnek tűnt az ilyesmi, a suliban is nap mint nap találkoztam hasonló viselkedéssel, nyilván úgy gondoltam, a tanárság velejárója. pedig nem kéne így lennie. két év egyetem után egyenesen felháborít, ha valaki ilyesféleképp visszaél a tekintélyével. ha egyáltalán tekintély az, hogy idősebb nálam, és ért valamihez, amihez én nem.
taszít ez a tekintélyelvűség, s ijesztő, hogy régen fel sem tűnt...
.jpg)
